Az egyházak tevékenységének ellenőrzése, megfigyelése, manipulálása a kommunista titkosszolgálatok számára a pártállami időszak egészében kiemelt feladat volt. A BM III/III. Csoportfőnökség megszervezése után is külön részleg foglalkozott a „klerikális reakció” kezelésével. A belső elhárítás központjában a hálózati személyek (közkeletűen az „ügynökök”) harmadát-negyedét egyházi ügyekben foglalkoztatták a hetvenes-nyolcvanas években is. Így nem véletlen, hogy a politikai vezetés számára felterjesztett jelentésekben is gyakran szerepeltek ilyen jellegű információk.
Az alábbi napi jelentés, nagy valószínűséggel a Varga Ágota dokumentumfilmjében megszólaló „tartótiszt” munkájának eredménye volt. Az egykori alezredes ugyanis ebben az időben már a katolikus egyházi vezetőkkel foglalkozó alosztály irányítója volt. S bár az egykori parancsnok a filmben inkább pályájának középső időszakáról, a Komárom megyei tevékenységéről (1974-1986) beszélt, az itt bemutatotthoz hasonló (folyamatosan közölt) dokumentumok révén kirajzolódhat az ő, illetve a budapesti központban dolgozó beosztottainak mindennapi tevékenysége a rendszer utolsó éveiben (1986-1990). A "tartótiszt", azaz Ács Péter személyi adatlapja a szaklevéltár honlapján olvasható. (Fotó: ÁBTL 2.8.1. 14669)
NOIJ – összefoglaló jelentés, 1987.06.23. (122)
9. Paskai László esztergomi érsek fogadta Sigmund Sternberget, a Zsidók és Keresztények Tanácsának (ICCJ) elnökét. Beszélgetésük fő témája a keresztények és zsidók közötti dialógus szükségessége volt. E törekvés szellemében kerül megrendezésre 1988-ban Ausztriában egy keresztény-zsidó konferencia az Anschluss 50. évfordulója alkalmából.
Sternberg tájékoztatta az érseket azon elképzelésükről, mely szerint Magyarországon egy olyan szervezetet szándékoznak létrehozni, amely politikával nem foglalkozna, csak a dialógust szorgalmazná. E témában – mint mondta – már folytatott tárgyalásokat.
Az információ forrása megbízható, ellenőrzött; tartalma nem ellenőrzött.
Intézkedés:
- folyamatosan figyelemmel kísérik a jelzett szervezet létrehozásának előkészületeit;
- tájékoztatják az ÁEH-t.
(III/III)





A nyári szünidőben az ifjúsági, illetve az egyházi elhárítás (BM III/III-1., illetve 2. Osztály) munkatársai minden évben beszámoltak a fiatalokkal foglalkozó, veszélyesnek ítélt lelkipásztorok titokban szervezett táborairól. Az alábbi napi jelentés a hosszú időn át megfigyelt lelkész, Németh Géza terveiről, református fiatalok összejöveteleiről tájékoztatta a pártállami vezetést. Ugyanakkor az ifjúsági munkát más egyházakban is ellenőrizték. A Regnum Marianum közösség elleni nagyszabású nyomozás ("Ellenállók" fedőnevű ügy) során például egy teljes, rejtett kamerával készült fotósorozat készült (és maradt fenn) a titokban táborozó katolikus fiatalokról. Vezetőjüket Hagemann Frigyest, egy egyházpolitikai játszma részeként, 1971-ben öt év börtönbüntetésre ítélték.

A már megfigyelt „belső ellenzékhez” kapcsolódó Szegényeket Támogató Alap jelentkezése így nyomban kiváltotta a hatalom ellenintézkedéseit. Az állampolgári önszerveződés ellen a BM III/III. cinikusan „Kéregetők” fedőnéven kezdett nyomozást. Ennek részletei még csak töredékesen ismertek, ám egyes feltárt történetekből (pl. Krassó György „Lidi” aktáiból) jól látható, hogy a belső elhárítás itt is a bomlasztásra törekedett. A karitatív akciókban megtestesülő szolidaritást névtelen levelekkel és hasonló eszközökkel próbálták megtörni, sikkasztással gyanúsították meg a kiválasztott célszemélyeket. Az alábbi napi jelentés a korszak félelmeiről, a megfigyeltek óvatosságáról és a pártállami nyomásgyakorlás módszereiről is adalékokat tartalmaz. Érdemes figyelni a teljes névvel, a monogrammal és a fedőnévvel jelzett személyek elkülönülésére.