35 évvel ezelőtt Kádár János leváltásának hatásáról készített összefoglaló jelentést a belső elhárítás (BM III/III). Az MSZMP 1988. május 20-22. között megrendezett országos értekezletén a párt új vezetőjének (főtitkárként) Grósz Károlyt választották meg, míg Kádár az újonnan létrehozott (szimbolikus) elnöki cím birtokosa maradt csupán.
NOIJ – összefoglaló jelentés, 1988.05.23. (100)
(Az országos pártértekezlettel közvetlenül összefüggő információk)
1. A szerv célszemélyei feszült figyelemmel kísérték az értekezletet, és szinte óráról órára cserélték ki véleményüket egymás között, és hasonlóan szoros kapcsolatot tartottak nyugati újságírókkal, ugyancsak kölcsönös tájékozódás céljából. Valamennyiük érdeklődésének középpontjában a vezető szervek újjáválasztása során megvalósuló személycserék állottak. Május 19-20-án már konkrétan beszéltek e változásokról, közöttük a pártelnöki funkció létrehozásáról, a főtitkári-miniszterelnöki pozíciók ideiglenes összevonásáról, s majdnem pontosan a többi személyi változásról. A sajtótájékoztató után ezekről mint „előre eldöntött” kérdésekről beszéltek, kétségbe vonva a május 22-re kitűzött választás demokratizmusát.
Az országos pártértekezletet szinte valamennyien rendkívüli jelentőségűnek ítélik meg, függetlenül attól, hogy bizonytalanok abban, hogy az saját további helyzetükre milyen kihatással lesz. Ebből a szempontból elemezgetik a felszólalásokat. Ezek hangvétele alapján vonnak le következtetéseket arra, hogy a „konzervatívok elegendő hadállással rendelkeznek-e továbbra is”, vagy „visszaszorulni kényszerülnek”. Szinte egyöntetűen elmarasztaló, gúnyos, cinikus hangnemben értékelik az elhangzott megnyitó beszédet, mind tartalmát, mind stílusát illetően. „felháborítónak”, „anakronisztikusnak” minősítik a szakszervezetek, valamint az ifjúsági szövetség egységére vonatkozó megállapítást. E témakörben különösen, de általában is kutatták, hogy – összevetve az egyes felszólalásokat – hol találhatóak ellentmondások. Elhangzott az az értékelés is, hogy a bevezető a „balos erők” mozgósítását célozta meg.
A főtitkári-miniszterelnöki funkció összevonását van, aki úgy értékeli, hogy erre azért kerül sor, mert „Grósz Károlyra van szükség ahhoz, hogy a párt ne legyen útban, és a kormány irányíthassa az ország napi ügyeit”. Többségében azonban ezzel is a felső vezetés szavahihetőségének kétségességét látják „bizonyítva”, mivel addig a funkciók szétválasztása szerepelt célkitűzésként.
A FIDESZ szervezői körében azt terjesztették, hogy a szervezőket „a korábbi döntésnek megfelelően” – röviddel az országos értekezlet után – letartóztatják. Ennek eshetőségét ugyancsak a felszólalások és a – viták idején még csak tippelt – személyi változások tükrében vizsgálták. A vélemények e kérdésben is megoszlanak. A többségi álláspont, hogy „az új politikai bizottság nem vállalhatja ezt a lépést, mert azonmód lejáratná magát”.
A TDDSZ (Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete) egyes szervezői a párttag tagság nevében egy levelet fogalmaztak a konferenciához, amelyben „megdöbbenésüket” fejezték ki az őket ért „támadás” miatt, és kérik a pártértekezlet támogatását. Végül azonban elálltak a tervtől, mivel egyrészt kevés idő állt rendelkezésükre a párttagok megkereséséhez, illetve meggyőzéséhez, másrészt voltak, akik azt képviselték, hogy „ne hagyják provokálni magukat”.
(III/III)
2. Az értekezlet ideje alatt:
ismeretlen személyek az MSZMP KB és néhány lapszerkesztőség címére gyalázkodó, névtelen leveleket, illetve röplapokat küldtek (a szerv a küldeményeket a postaforgalomból kivonta);
ismeretlen telefonáló f. hó 20-án 18.20 és 18.45 között három esetben felhívta az MTV székházát, és közölte, hogy a székházat fel fogják robbantani (a BRFK illetékesei a helyszínen ellenőrzést végeztek, robbanóanyagot nem találtak);
f. hó 22-én ugyancsak az MTV-hez érkezett hívás, amelyben életveszélyesen megfenyegették Berecz János elvtársat.
(III/III)
